Ismerd meg a Raiffeisen Bank Szakmai Utánpótlás Programját

Érdeklődsz a bankszektor iránt? Rendelkezel már némi munkatapasztalattal, vagy éppen most végeztél? Ha már pályakezdőként is kihívásokra és lehetőségekre vágysz, akkor a Raiffeisen Bank Szakmai Utánpótlás Programját Neked találták ki!

A program keretében, sok odafigyeléssel, inspirációval és motivációval várnak Téged! Legfontosabb céljuk az, hogy a fiatal generációnak is megtanítsák a bankszakma alapjait, és megszerettessék Veled a banki világot, hogy részese legyél a mindennapjaiknak. A 6 hónapos utánpótlás program egy nyitó workshoppal kezdődik, ahol megismerkedhetsz azokkal a kollégákkal, akikkel együtt fogtok végig menni a fejlődés útján. A vezetők és volt SZUP kollégák személyesen jönnek el bemutatkozni, hogy saját élményeik által meséljék el azokat a Raiffeisen karrier utakat, amiket ők már bejártak, így már a program indulásánál betekintést nyerhetsz a Raiffeisen életérzésébe.

A Szakmai Utánpótlás Program Retail területen 2011 óta működik sikeresen, ahol elsősorban a lakossági és vállalati ügyfélkezelés fortélyait sajátíthatod el, valamint 2016 elején informatikai területen is elindult a program - a nagy érdeklődésre való tekintettel :-)

A program egyedi, melyhez speciális kiválasztási módszertant fejlesztettek ki: nem csak egy interjú alatt szeretnének megismerni Téged, hanem egy fél napos Assessment Center keretein belül mutathatod meg magad, mindezt kötetlen, barátságos hangulatban, ahol tényleg arra kíváncsiak, miben vagy Te a legjobb :-).

Hogyan is telnek a hétköznapok a bankszektorban? A pénzügyi szolgáltatások mögött komplex és naprakész tudás rejlik a legkülönfélébb szakmákból. A Raiffeisennél együtt kell, hogy dolgozzon a közgazdász a jogásszal, az informatikus a fizikussal/matematikussal vagy a pénzügyes/kontroller a marketingessel. Ez a szervezeti sokszínűség, egymástól tanulás egyben biztosítja, hogy a karriered önmagában is izgalmas, szakmailag értékes és emberileg gazdag legyen.

Ha szívesen csatlakoznál egy dinamikus, nemzetközi és hazai szinten is elismert céghez, akkor böngészd aktuális ajánlataikat, és jelentkezz a hozzád legjobban illő pozícióra, mert egy jó csapathoz egyéniségek kellenek!

 

 

 

Kövess minket a Facebookon, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kövess minket Facebookon

A Colibri csapata olyan projektekkel foglalkozik, melyek során összegyűjti azokat az egyetemistákat, akik hajlandóak időt, energiát fektetni a saját fejlődésükbe és tudatosan készülnek az egyetem utáni létre. Ennek keretében szervezünk kampányokat, előadásokat, tréningeket és kívánjuk hozzájuk közelebb hozni a megfelelő cégeket.

Legolvasottabb híreink

Cikkek képekben